(Hazafelé; Afremov képe alapján)
danaiz; Mélyülő út
Árnyékot sóhajt a fákra az éjszaka,
fénylombot növesztenek a lámpaoszlopok,
tónak álmodja magát az út,
s a távolság, tükrében ácsorog.
Az örök ősz lehulló színekben alszik,
szívében letört hajtások játszanak,
emlékei: az éjben lebegő,
szivárványos fénybogarak.
S mélyül az út a tükörtó alatt,
nincs kedve semerre se menni,
maradna még, mint öröklétből
letört, csillámló pillanat.
Kipróbáltam, hogy boldogulok - e egy másik stílussal, és ilyen lett az eredmény. Tudom, még sokat kell tanulnom, de próbálgatom, bár elég bátortalanul, hogy mire lennék képes. Szeretettel üdvözlök minden kedves látogatót! :)
