Hazafelé

(Hazafelé; Afremov képe alapján)

danaiz; Mélyülő út

Árnyékot sóhajt a fákra az éjszaka,
fénylombot növesztenek a lámpaoszlopok,
tónak álmodja magát az út,
s a távolság, tükrében ácsorog.

Az örök ősz lehulló színekben alszik,
szívében letört hajtások játszanak,
emlékei: az éjben lebegő,
szivárványos fénybogarak.

S mélyül az út a tükörtó alatt,
nincs kedve semerre se menni,
maradna még, mint öröklétből
letört, csillámló pillanat.

Kipróbáltam, hogy boldogulok - e egy másik stílussal, és ilyen lett az eredmény. Tudom, még sokat kell tanulnom, de próbálgatom, bár elég bátortalanul, hogy mire lennék képes. Szeretettel üdvözlök minden kedves látogatót! :)

Lélektánc

Köszöntök mindenkit, aki ide téved, most egy olyan verset küldött nekem danaiz, amit nem kimondottan az én festményemhez írt, mégis úgy érezte, hogy talán illik hozzá! Köszönöm szépen neki! :)


Ha láng vagy

Ha magad lettél a gyertya lángja,
tüzeket gyújthatsz a nagy világba'.
Égethetsz szentet és eretneket,
gyújthatsz apró örömtüzeket,
vagy lehetsz mécses, szegényes
olajból teremthetsz fényes
köröket megtört arcokon.
Robbanás szörnyű harcokon,
műtőben lámpa, halál-élet
felsír, zokog, ha nézed.
Fáklya lobogása,
szerelem izzó lángolása,
megszentelt gyertyafény,
templomban gyújtott remény,
emlék-fény omló sírokon,
tűzvész öldöklése városon,
forró tűz, pusztító láva,
kemencék illatos parázsa.
S ha végül hamvadni készül
a lélek, sötétbe szédül,
az út végén a te fényed látja.
Lelkedből vett lélek ragyogása,
utolsó földi tűz-sóhaja,
segíti a túlsó partra.